Sajnálom

Sziasztok! Tudom 3 hete nem volt már rész, sajnálom, de megpróbálom orvosolni a problémát, a hétvégén biztos, hogy nem fog összejönni, de megpróbálok sietni. Sajnálom, hogy megváratlak titeket, csak eléggé felfordult mostanában az életem, most nem kibúvókat keresek, de tényleg, így van.

Hamarosan tényleg felkerül a 15. fejezet. addig sokszor ölellek titeket!:) H x

14. fejezet /Reménytelen nap/

Sziasztok! Megérkezett az új rész! Köszönöm szépen, a sok visszajelzést az előző rész kapcsán, nagyon örültem neki. Továbbá, így nekem is több kedvem van megírni a részeket, mivel - a visszajelzések alapján - látom, hogy érdekel titeket. Remélem ezt a részt, is olyan jól fogjátok fogadni, mint az ezelőttit. Továbbá sajnálom a majdnem 2(!) hetes kimaradást!:( Kellemes olvasást! Xx


Elég korán felébredtem másnap, kikeltem az ágyból, aztán az ablak felé sétált, elhúztam a sötétítőket. Ekkor elém tárult egy csodás fehér táj, az e téli első havazás. A pelyhek szép táncot járva hullottak az égből.
Kis csodálkozásom után magara kaptam a nadrágomat, aztán elvégeztem a szokásos dolgaimat. Harry pólóját magamon hagytam, mert ezalatt a néhány óra alatt eléggé megtetszett, de ez most nem fontos annyira.
Kiléptem a vendégszobából, aztán lesétáltam az emeletről, lentről halk beszélgetés hallatszódott, ez egyik hang tulajdonosa természetesen a göndör hajú barátom volt, de valahogy a másik tulajdonosé is elég ismerős volt.
Lesétáltam a lécsőhöz, aztán bemenetem a nappaliba, Harry és Niall beszélgettek, a látszat szerint kibékülhettek.
-Jó reggelt!  - köszöntem nekik oda.
-Neked is, hogy aludtál? - érdeklődött Harry.
-Pompásan - mosolyogtam rá - kávét merre találok? - kérdeztem.
-Jobbról a második szekrény - magyarázta.
-Köszi - intettem egyet, és beléptem a konyhába és neki kezdtem a reggeli italom elkészítéséhez.

Harry Styles

Niall ma reggel átjött, hogy bocsánatot kérjen a heves viselkedése miatt. Szent a béke, végre.

-És ti, így együtt? - célzott rám és Lucyra, gondolom a reggeli jelenléte miatt.

-Jaj, dehogy csak barátok vagyok - hangsúlyoztam ki a barátok szót.

-Akkor mit keres itt? - vonta fel a szemöldökét. 

-Csak tegnap átjött, és nem tudott hazamenni a fotósok miatt - vázoltam a tegnapi esetet.

-És mit keres rajta az egyik kedvenc pólód?  - kérdezősködött tovább, jó ez már sok.

-Niall, te most számon kérsz engem? - pillantottam rá szúrósan.

-Nem, mindegy én mentem - pattant fel és az ajtó felé sietett és kilépett azon.

-Neked is szia - motyogtam magamba, úgy látszik elkiabáltam magamat a békére tekintve. Semmitevésem közepette bekapcsoltam a televíziót.

A szokásos reggeli műsorok mentek, mindenhol. Unottan kapcsolgattam más-más csatornákra, de egyiken sem találtam semmi értelmeset, egy hát kikapcsoltam a készüléket.

-Niall? - kérdezte Lucy, mikor belépett szobába.
-Féltékenységi roham - vontam meg a vállamat és sóhajtottam egyet.

Lucy Hamilton

Leültem Harry mellé és lassan elkezdtem iszogatni a forró italt. Talán a turnén kívül nem kéne találkoznom egyik fiúval sem, és munka közben is hidegnek kéne lennem hozzájuk. Másokkal kéne barátkoznom, és nem világsztárokkal és egyben nem velük kéne lógni. Az ilyen álláspontból biztos nem szerepelnék pletykalapok címlapján és nem néznének rám megvetve az emberek. Őszintén szólva hiányozna a sok hülyeségünk, például tegnap; egy barát, hogy feltudja dobni a napodat, még ha az rosszul is indult, de lehet, hogy ezt egy átlagos ember is megtudná tenni ugyanúgy, mint Harry. Ők nem az én világom, és az övéke sem az enyém.

Most ezalatt a hosszabb szabadság alatt áttudom majd gondolni, hogy mi lesz a jó nekem, és meg kell majd ejtenem talán még egy beszélgetést is Niallel. Ki tudja, lehet ha nem látja, hogy Harryvel  jóban vagyok, akkor majd megnyugszik, de ez még a jövő zenéje.

Lassan kiittam a bögre tartalmát, aztán felálltam és elmosogattam azt és visszaraktam a helyére.

-Mi a baj? - lépett mögém Harry.

-Semmi - ráztam meg és megfordultam, hogy szemben álljak vele.

-Valóban? - fúrta tekintetét az én tekintetembe, én álltam, azt.

-Valóban - sóhajtottam fel és elsétáltam előle és visszamentem a vendégszobába, ott összeszedtem a dolgaimat, és átvettem a felsőt a sajátomra. A Ramonse - os pólót gondosan összehajtottam és az ágyon hagytam, inkább nem tartom meg.

Lelépdeltem a lécsőfokon, aztán a göndör hajú fiút kerestem a tekintettel. Szétnéztem aztán láttam, hogy a kanapén van elterülve, közelebb léptem, halkan szuszogott, valószínűleg visszaaludhatott. Köszönés jóvoltából nyomtam egy puszit az arcára, ekkor mosolyra húzódott a szája, már értem, hogy mért ájulnak el a rajongói, ha meglátják a mosolyát.

Csendben kilépkedtem a helyiségből, aztán lenyomtam a kilincset és kiléptem az ajtón magam mögött becsukva azt.

Kisétáltam a hatalmas vaskapun, aztán fogtam egy taxit és hazafurikáztattam magam.

Mikor beléptem a lakásomba, ledobtam a cuccaimat a komódra, aztán kitártam az ablakokat, hogy egy kis frissesség járja át a légteret.

Benyomtam a rádiót, hogy legyen egy kis háttérzörej, ha már így egyedül vagyok. Lassacskán becsuktam az ablakokat, hogy azért ne hűljön ki az egész helyiség. 

Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem becsomagolni a karácsonyi ajándékokat, elvégre még egy hét van az ünnepig, de jobb mihamarabb túlesni ezeken.

Előszedtem a szekrény eldugott részéről az ajándékokat és elkezdtem becsomagolni őket, a rádióból egyre több klasszikus karácsonyi dal szólt, de akadtak köztük maiak is. 

Az előző dalt egy nem várt szám váltotta fel, a Little Things, gondolom nem kell előadót írnom a szám elé, de azért megteszem - One Direction - minden út hozzájuk vezet, az emlék leperegnek előttem akár egy film, a jó pillanatok és a rosszabbak is, de mit álltatom magam?! Néhány hónapja ismerem őket és nem barátság jóvoltából. Kész megőrültem, úgy hallgatok végig egy számukat, hogy már a hiányok érzését tervezem, ez tényleg nem normális, nem köthet hozzájuk, olyan erős kötelék, hogy hiányérzetet érezzek, hisz csak néhány hónap és vége a turnénak, mert abbahagyom a következőn már nem veszek részt, kicsit irreális gondolat, hogy már ezt tervezem, pedig még el sem értünk a javáig. Talán, így lett megírva abba a bizonyos ,,nagy könyvben", hogy minket majd egyszer összehoz a Sors, megismerkedünk és minden halad a maga útján, de lehet, hogy ez csak egy kitérő és nem, olyanok lesznek a dolgot, mint, ahogy elképzeltünk valamikor. De mért is gondolkozom én ilyeneken?! A többi ember állítom, hogy nem, ilyen, mint én, csak él a pillanatnak, de én mindig a jövőre gondolok, hogy mi fog majd ,,x" idő múlva történni, úgy kéne tennem, mint tegnap Harrynél spontánnak lenni, csak hagyni, hogy megtörténjenek a dolgok, ha vele vagyok, akkor ez egyszerű számomra és észre sem veszem, hogy így tetszek csak jól érzem magamat, de máskor nehéz feladat nekem, mint felmászni az egyik legmagasabb hegyre, és szétnézni és látni a csodás kilátást, de ahhoz küzdeni kell, de mert az addig számunkra csak egy illúzió, egy kép amit a képzeletünkkel magunk elé festünk, mi irányítjuk, és csak azt látjuk, amit szeretnénk. Egészen kicsi dolgokat nem tartunk fontosnak, de néha azok tudnak az életünkbe némi színt vinni.

Elmélkedésem alatt arra lettem figyelmes, hogy befejeztem a meglepetések becsomagolását.

Visszapakoltam őket a szekrény mélyébe és rendbe hoztam a nappalit. Hirtelen a csengő csilingelő hangjára lettem figyelmes, elcsoszogtam odáig, majd kinéztem a kucs-kucson.

-Szia! - nyitottam ajtót.

-Szia, csak nálam hagytad a mobilodat és folyton csörög - nyomta a kezembe a készüléket.

-Köszi, bejössz? - álltam ki az ajtóból.

-Egy kicsit - mosolyodott el és besétált és becsukta maga mögött .
-Kérsz valamit inni? - indultam a konyhába.
-Nem köszi - rázta meg a göndör fürtjeit.
-Helyezd magad kényelembe, mindjárt jövök - mosolyodtam el és bementem a szobámba. A telefonomat kezdtem el méregetni több nem fogadott hívás Nialltől és egy hangüzenet, amiben csak röviden azt fejtette ki, hogy találkoznunk kell minél hamarabb.
Miután meghallgattam az üzenetet visszamentem a ,,vendégemhez".

Hirtelen megint csöngettek, kinyitottam az ajtót és egy futárral találtam szemben magamat.
-Lucy Hamilton? - méregetett a szemüvegén keresztül.
-Igen - bólintottam egyet.
-Itt írja alá - nyújtott át egy papírt és egy tollat.
-Rendben ez az öné - adta át a csomagot. - További szép napot!
-Önnek is! - köszöntem és visszasétáltam a lakásba.
-Ki volt az? - kérdezte Harry.
-Ó, csak egy csomagot kaptam - méregettem a dobozt, amin feladó nem szerepelt, csodás. Nekikezdtem küldemény kibontásának, amikor kinyitottam levelek voltak bele téve, kivettem egyet a sok közül, de bár ne tettem volna.

,,Drága Lucy!

Ha még egyszer meglátlak téged, Harry vagy akármelyik fiú közelében, akkor annak nem lesz jó vége! Jobban tennéd ha felmondanál, és élnéd tovább az unalmas életedet. Gondold meg mit teszel!

Egy Directioner xx"

A szemeim könnybe lábadtak, nem ez nem velem történik, ez csak egy rossz álom, hamarosan felébredek, és nyugalom lesz körülettem. Éreztem, hogy Harry magához ölel, tehetetlen voltam, ő erősen a karjaiban tartott, biztonságot árasztott a jelenléte, amikor kezdtem megnyugodni elengedett és arcomat kezdte el fürkészni.

-Mit történt? - suttogta alig hallhatóan.

-Kaptam egy halom fenyegetést - motyogtam, a kezem után nyúlt és összekulcsolta, őket a sajátjaival, rápillantottam az arcára, amin szomorúság látszatát véltem felfedezni.

-Ez az én hibám - sóhajtott fel.

-Nem a tiéd, inkább az enyém, hogy gondolhattam, hogy jóban lehetek veletek következmények nélkül. Lásd megláttak minket együtt, már fenyegetőznek. Ti nem az én világom vagytok, és az én világom nem a tiétek - suttogtam. Beigazolódott, amin néhány órája gondolkodtam, ez így nem mehet tovább.

-Figyelj ők, úgymond irigyek rád - magyarázta.

-Most már nincs mire - engedtem el a kezét. - Kérlek menj el, majd a turnén találkozunk  - álltam fel.

-Ugye nem veszed őket komolyan? - vonta fel a szemöldökét.

-Szerinted?! Ez még csak egy levél volt a sok közül, a következőben már meg is akarnak ölnek, én ebből inkább nem kérnék! - fakadtam ki.

-Sikerült nekik, elüldöztek még valakit mellőlünk, csodás - dühöngött közben felállt és az ajtóhoz sietett.

-Jobb lesz, így mindenkinek - suttogtam magam elé, miközben követtem őt.

-Erősebbnek képzeltelek, úgy látszik tévedtem - pillantott rám és kinyitotta az ajtót és sietősen kilépett azon.

Felsóhajtottam, aztán készítettem magamnak egy csésze teát és leültem a kanapéra. Furcsálltam Harryben, hogy erősnek hitt. Talán nem ismer eléggé, sőt biztos. Lehet a látszat, amit mások felé mutatok, az egy erős életrevaló lány, aki kemény, mint egy szikla, de ez nem én vagyok, belsőleg nem, megtörök, összezuhanok, magamba roskadok, ahogy most is teszem, de nem tehetek róla ez vagyok én, az igazi  Lucy Jade Hamilton. 

Kíváncsiságból a többi levélhez nyúltam jobban már úgysem lombozhatnak le. Több órán át olvastam a különféle utálkozásokat, de egyszer a kezembe akadt egy más fajta üzenet is, rövid és lényegre törő volt.

,,Ne foglalkozz velük, én nem utállak, és ez érdekeljen, ne az utálkozás!"

Kis mosolyra húzódott a szám, ha ez az egyetlen levél is amiben nem bántanak, nem sértegetnek, nem utálkoznak, nem kívánják a halálomat, akkor is jól esik, hogy tudom, hogy ő elfogad, olyannak, amilyen vagyok.

Visszahelyeztem a leveleket a dobozba, aztán elvégeztem az esti dolgaimat, eztán befeküdtem, az ágyamba. 

Reménytelen egy  nap volt ez a mai, a tegnapival ellentétben.