18. fejezet /Álom/

Sziasztok! Itt is az új fejezet! Remélem tetszeni fog:) Várom a visszajelzéseket!:) Sajnálom a kimaradást, de tényleg nagyon sok dolgom van, de remélem, hogy ez a rész majd kárpótol benneteket.<3 Kellemes olvasást!


A szemeim kipattantak, a víz levert, nehezen lélegeztem. Csak egy álom volt, nem történt meg a Harryvel való reggeli balhé, nem találkoztam a buszon egy Adam nevű fiúval, nem jött vissza Mark, Harry nem mentett meg, és senki sem tud igazán a múltamról. Bár ez az egész, olyan valóságos volt, mintha tényleg megtörtént volna, nem egy álomnak tűnt, de megnyugtató, hogy ez nem történt meg. Még mindig az új év első napja van és itt fekszem Niall mellett, aki még alszik. Visszatekintve a tegnap estére, őszintén egy pillanatát sem bántam meg. Jól éreztem magamat és ez a fontos jelenleg. Jó volt Niallel, ez az egész buli jól zajlott. Az egyetlen bajom csak az, hogy kicsit sajog a fejem, de ez annyira nem lényeges.
Lassan elkezdtem kikelni az ágyból, de hirtelen két kéz a derekamra fonódott, és így visszarántott a magához.
-Nem szabadulsz tőlem - nevetett fel álmosan Niall.
-Őszintén nem is szeretnék - mosolyogtam rá, aztán belenéztem az óceán kék szemeibe.
-Tökéletes válasz - motyogta a számra, aztán egy hosszú csókot nyomott rá. Beletúrtam selymes szőkére festett hajába. Ajkaink vonzották egymást egy - egy csókot folyton egy új követett.
-Össze kéne szednünk magunkat - törtem meg a csókcsatát. Még adott egy utolsó csókot, aztán elváltunk egymástól. Visszavettem a tegnapi ruhámat, mivel nem gondoltam, hogy itt fogok éjszakázni.
Lesétáltunk az emeletről, le a nappaliba, ahol Zayn nézte éppen a televíziót, bár őszintén szerintem nyitott szemmel aludt, de ez csak részlet kérdése. Követtem Niallt, aki a konyhába tartott. Kezembe adott egy pohár vizet és egy fájdalomcsillapító gyógyszert, bólintottam egyet aztán bevettem a pirulát. Hirtelen Harry lépett be a helyiségbe, szemei karikásak voltak, nem volt a legjobb formájában ő se. Nem nézett rám, gondolom a múltkori heves szóváltások miatt.  Emiatt kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, hogy a banda 1/5 - ével nem jó a kapcsolatunk, bár egyszer csak megbékél - gondolom -, csak nem lehet, olyan haragtartó. Egy dolog ott motoszkált a gondolataim körül, talán tényleg, olyannak gondol, amit megálmodtam, de ez őrültség. Nem kaphatok választ egy kusza álomból, amit előző éjjel álmodtam. Nem fogok ezen a fiún problémázni, nem fogja elterelni a gondolatimat! Nem az lesz a legfontosabb, hogy helyre hozzam vele a kapcsolatomat, de mért érzem, így, hogy ezt kéne tennem?! Mért olyan fontos az nekem, hogy a kapcsolatunk egymással felhőtlen legyen?! Vannak, olyan emberek akikkel nem találjuk meg a közös hangot, de Harryvel kapcsolatban valami arra késztet, hogy rendezzem le a konfliktusunkat, beszéljem meg vele és, akkor talán minden rendbe jön.
-Hahó - száguldott végig a tekintetem előtt egy kéz, bizonyára elbambulhattam.
 -Itt vagyok bocsi, csak gondolkodtam - mosolyogtam rá Niallre. -De figyelj most mennem kell, majd találkozunk valamikor - nyomtam egy puszit az arcára, aztán a kijárat felé siettem.
-Hova, ilyen sietősen? - hallottam meg egy szórakozott hangot, aminek a tulajdonosa nem más volt, mint Louis.
-Á, biztos dolga van - hallottam meg egy mély, hűvös és egyben egy gúnyos hangot.
-Neked meg mi a bajod? - fordult felé Louis.
-Nekem semmi - rázta meg a fejét Harry. - Csak azt mondtam, hogy biztos, hogy dolga van - tette hozzá.
-Sziasztok - léptem ki megsemmisülve az ajtón.
Rosszabb volt, mint gondoltam, mit tettem, mivel ártottam neki?! Furcsa, hogy többet gondolkozom rajta, mint például Niallön.

Ahogy sétálgattam a kihalt utcákon, rájöttem, hogy az ír fiú iránt, valójában nem érzek semmit, egy jó barátságon kívül. Nem azt mondom, hogy nem élvezem, azt amikor megcsókol. Csak ez inkább vonzalom, mint tiszta érzelmek. Ezt tisztáznom kell vele, remélem ő is csak egy kalandnak gondolta, mint, ahogyan én, nem akarok neki fájdalmat okozni, nem szeretnék vele játszadozni, mert az nem én vagyok. Nem - nem szeretném elfelejteni a vele eltöltött időt, mert nagyon jól éreztem vele magam, de azt tudom, hogy képtelen lennék beleszeretni, és tudom, hogy nálam jobbat érdemel, mert biztos megtalálja majd azt a lányt, majd aki valójában, szívből fogja szeretni őt, de az nem én leszek. Mi csak barátok lehetünk, nagyon jó barátok, ennyi.

***

Nem tudom mennyit kóborolhattam az utcán, de azt vettem észre, hogy már csak néhány sarok választ el a lakásomtól. Jól esett egy kicsit gondolkodni, tisztán láthattam mindent és nem zavart semmi vagy senki. Tovább sétáltam, már éppen a társasház kapujánál voltam, amikor egy rekedtes hang szólalt fel.

-Beszélnünk kell! - mondta határozottan.