19. fejezet /Érzelmek/

Sziasztok, itt is az új rész! Sajnálom a hatalmas kimaradást, csak tudjátok itt van nekem is az év vége, és nagy a hajrá, és rendesen is szívatnak minket a tanárok:|. Remélem tetszeni fog a rész, várom a visszajelzéseitek, kíváncsi vagyok a véleményetekre<3. Kellemes olvasást! Xx



Megfordultam, hogy szemben állhassak vele, szemeiben határozottságot fedeztem fel. Nem éreztem úgy, mintha bármiről is kéne beszélnünk, nem akartam vitát, mert, ahogy ezalatt a néhány hónap alatt megismertem őt, elég makacs és önfejűnek ismertette meg magát. Mindig kitartott a saját igaza mellett, nem tudta magát beleképzelni mások helyébe. Szemeimet levettem róla és járdát kezdtem el fixírozni, nem akartam ránézni, valahogyan a nehezemre esett.
-Szerintem nem  kell semmiről sem beszélnünk Harry..-mondtam halkan és lassan a szavakat, miközben a tekintetemet továbbra is a járdán tartottam. -Kérlek menj el - suttogtam nehezen a szavakat, de nem mozdult továbbra is ott állt előttem, magas alakjával felém tornyosulva.
-És ha nem megyek el? - kérdezte, hangjában enyhe szemtelenség és pimaszság hallatszott. Rá kellett néznem, arcán halvány mosoly ült.
-Mért mutatod folyton egy másik oldaladat? - kérdeztem tőle, mert mindig megmutatott egy újat, mindig máshogy viszonyult hozzám, volt, hogy kedves és segítőkész volt, de már volt goromba és gúnyos is egyben.
-Miért, zavar? - kérdezte és egy lépéssel közelebb lépett hozzám, nem tudtam hátrálni, mert már, így is a kapunak voltam dőlve.
-Szerinted? - néztem mélyen a szemibe.
-Szerintem tetszik neked, hogy folyton megmutatom neked egy új oldalamat, izgatónak tartod, kíváncsivá tesz, hogy hogyan fogok legközelebb hozzád szólni és a továbbiak - abbahagyta a mondat befejezését, lesokkolt amiket mondott. Talán tetszik ez az egész, így nekem, talán ezért, ilyen érdekes ez a fiú számomra. Most például, olyan titokzatos, vajon mivel szerette volna befejezni a mondandóját? -Ja és tetszik, hogy álmodban az én nevemet suttogod - mosolyodott el önelégülten.
-Ezt meg honnan szeded? - kérdeztem szaggatottan, miközben az arcomba vér szökött.
-Tudod már Niall is mondta, mikor a tegnapi kis kalandotokról mesélt, és amikor nálam aludtál, mikor nem tudtál hazamenni, a fotósok miatt, akkor még este bementem hozzád, és akkor halottam, hogy folyamatosan az én nevemet suttogod, elég jó volt látni, és egyben izgató is volt - ecsetelte, az arcom színe még mindig vörös volt, ez valójában, így történt vagy csak kitalálta, hogy zavarba tudjon hozni, mondjuk, akkor jól csinálta, mert sikerült neki. Gondolkoztam, hogy valami csípős megjegyzést teszek,  de nem sikerült kitalálnom egyet sem, nem jutott semmi az eszembe semmi. Valóban ez lenne a valóság, hogy amikor alszom, akkor Harryért epekedek, pedig csak egyszer álmodtam vele - a múlt éjjel -, a múltammal kapcsolatban ennyi, ezenkívül semmi, talán a tudatalattim játszik ellenem, lehet, hogy vonzódok hozzá? Szegény Niall, hogy eshetett neki, mikor vele voltam, akkor is a göndör fiú nevét hajtogattam?
-Nem hiszek neked - csak ennyit tudtam mondani semmi mást, olyan voltam, mint egy öt éves kislány, akinek azt mondták, hogy nem létezik a mikulás. Fájt az igazság, Harry és én, kész vicc az egész.
-Higgy amit akarsz, de ez az igazság - mondta.
-Ennyit akartál, mert ha igen, akkor örülnék, ha elmennél, egyedül szeretnék lenni - magyaráztam
-Még valójában nem fejeztem be, de ami késik az nem múlik. További szép napot Lucy - kacsintott és elindult. Figyeltem lépteit, magas alakja egyre csak távolodott, miután befordult egy másik utcába, besétáltam a lépcsőházba. A szívemben mérhetetlen nyomást éreztem, és ha érezek is valamit is iránta, akkor mi van, nem hiszem, hogy leállna velem, egy ilyen fajta lánnyal, mint én, hozzá, valami tökéletes lány illik és nem egy magam fajta.

Mért van az, hogy olyanok vagyunk mint a tűz és a víz?!

Te vagy a mágnes egyik fele én meg a másik..

Egyszer taszítjuk egymást aztán meg vonzzuk egymást..

Te fekete én fehér..

Te különleges én átlagos..

Mért szeretünk bele olyan emberbe akibe nem kéne?!

Ő meg csak játszadozik, amilyen kedve van olyan velem..

Hittem neki, de elvesztette a bizalmamat...

Talán sosem leszek elég erős, hogy ellenálljak neki..sőt biztos..és ezt ő is tudja..tisztában áll azzal, hogy miket tud kiváltani belőlem..

Talán el kéne menni jó messzire, ahol nincs Ő.

Új emberekkel megismerkedni új barátokra szert tenni és talán megtalálni azt az embert akit meg kell majd egyszer..

De itt tudom őket hagyni, a barátaimat, az életemet, a családomat?!

Bár ilyen az élet sokszor vannak akadályok, de át kell őket ugrani..

Egy jó mondás: Ha citromot ad az élet készíts limonádét. 

Én is így fogok tenni..

Elhagyom a problémákat..

Nem, nem menekülök, csak változást akarok..

Miközben nyitottam ki a lakásom ajtaját ez a gondolatmenet száguldott végig a fejemben. Tényleg ezt szeretném, valójában elakarok menni, változást akarok tényleg, megfutamodni minden elől. Ez butaság, nem leszek ilyen szemben fogok állok mindennel.
Valójában beleszerettem Harrybe és most jöttem rá, ő nyitott fel a szemeimet. Mért éreztem, olyan jól magam vele, mért volt mellette minden olyan könnyű, mintha nem is lennének problémák, őt hívom az éjszaka.
Ezt nem szabad senkinek sem megtudnia, nem érezhetek így, nem szeretnék még több csalódáson átesni, nem akarok összetörni, el kell magamban rejtenem ezeket az érzéseket, az lesz a legjobb, még, akkor is ha talán szétszakadok legbelül.